V1
Milyen volt bojlersége?
Milyen volt régente? Kérdezte tőlem Szobi Dániel úr, midőn nyugtázta augusztusi hónaplopásomat. Megkért, írjak a Sóti Közlöny számára a régi Magyaramáliáról, legalábbis amiről emlékem van. Mindezzel csak annyi a probléma, hogy idén junius közepétől tartózkodok huzamosabb ideje Magyaramália kies tájain. Ezelőtt csupán kétszer jártam erre. Először 1991 karácsonyán, négyévesen, másodszorra 2002 juliusában. Mindkétszer magyaramáliába emigrált anyai nagybácsikám, Éol Ervin, a világhíres muzsikus látott vendégül Dvorzsák utcai lakásán (lakás, kilátással Cifrarévre...). Persze, most, itt csak VB-témájú emlékeimet jegyzem le, egyebeket a nagyrabecsült olvasó már bizonyosan olvasta a Sóti Közlöny ezévi Szeptember 14-i számában (Kajói Ferike kalandozásai Magyaramáliában, 1; második rész majd talán ezév, 20006 szeptember 21-én jelenik meg).
Nagybátyám hagyatékát családi barátaink, Branhauberék számolták fel, illetve őrizték meg a családunkhoz kapcsolódó, illetve VB-szeti darabjait (lévén mind nagybátyám, mind a Branhauber család férfitagjai VB-k). Az ebből előkerült fényképek közt találtam néhányat, mi a most felidézendő emlékeimhez kapcsolható.
Először tehát érkezék Magyaramáliába 1991 december 21-én. Az utazás persze akkoriban is körülbelül ugyanannyi időt tett ki, mint ma, mikor junius második felében megérkeztem, jó három napot tehát. Az első nap ugye elmegy a krakkói vízum- és menetjegy beszerzésére, míg a maradék kettő pedig a tényleges utazásra fordítódik. A jó háromnapos vonatút persze szokatlan volt számomra- először izgalmas (mi az hogy hálókocsi?) de a vége fele kisé unalmassá kezdett volna válni, hacsak nincs velem a családi társaság. Ezt második (immáron egyedül megtett utam során már a kezdő VB lelkesedésével, s mindenféle Guttenbergersternekkel igyekeztem pótolni).
Bármily nevezetes ember is volt nagybátyám, azért Cifraréven a kedvéér sem állt meg a nemzetközi express (bármennyire is szerette volna- végül is volna benne ráció- de erről egyszer már írtam...), így Nyugatiban várt minket. Aztán minden valószínűség szerint a kettes villamossal mentünk Vörös Sün-ig.
I.: Nagybátyám 2000-es képén FM+Ep-k sikoltoznak a február 17-i hóban a Vörös Sün előtt.
F kocsival utaztunk, s számomra, visszaemlékezve, egy kicsit szokatlannak tűntek. Nem csak a téli hamonika- és külön peron-utastér ajtók okán, hanem mert belülről úgy nézett ki, mint a pesti fapados villamos, csak épp olyan székekkel, mint amik a szélső kocsikban voltak. Megérkeztünk másnapján kissé bejártuk a várost, hóesésben, merthogy Fiktovban a téllel (néha már karácsonykor) erős havazás jár. A villamosvégállomások közül azokra, hol nem volt állandó pihenő-váró (avagy ezek fűtetlenek voltak) kitolták a favázas kocsikat- mint remélhetőleg az idei télen is teszik majd.
II.: Itt bizony már tényleg nem fotózhatom a 12-es fűtő D-t. Kádárdüllő sorompó.
III.: Ehez bizony hajnalban kellett kelni: a 2017-es G tolja Délgyártelepi hurokba a 11-es Df-t. De még csak Cifrarévet tart (minden fotós saját utcájában keressen)...
IV.: Simonyi téren lopja az áramot numeró 4.
Persze a végekre nem nagyon sétáltunk, csak épp megtekintetük a nevezeteségeket, a belvárost, a Szécheny- s Kosztolányi utakat, nomeg a havas szt Orbán kápolnát és környékét, persze ezt EM-el tettük meg.
V.: Mesés. Ha nem emlékeznék rá el se hinném... Csak az a kár, hogy a kápolnának vagy csak tornya látszik,
VI.: vagy még annyi sem, s megelégszünk a szoborral.
Aztán másnap, december 23-án, nagybátyám elvitte négyéves unokaöcsikéjét vébülni. Merthogy az milyen jó dolog (három dolog érdekelte a legerősebben: irodalom, zene, vasút, sat sót.)- nomeg addig szüleim bevásárolhattak karácsonyra (fát és ajándékokat is). Emlékszem, reggel viszonylag korán kellett kelnem, s az utcákon még furcsa szerzetek, szürke villamoskocsik, elejükön cirokseprűvel szaladgáltak (Arra, hogy ilyet Budapesten is láthattam volna, elég anyit felelnem: még négy éves sem voltam, mit keresstem volna hát az utcákon téli hajnalokkor?). De én mindezt a villamosból láttam, merthogy a ketessel (2A vasárnaponta már akkor sem járt) Vörös Süntől Keletiig utaztunk. Ott Branhauberékkel találkoztunk. Imrével, korunknálfogva viszonylag gyorsan összebarátkoztunk, lévén csak mi ketten négy-öt évesek, s a többi hárman meg felnőttek.
VII.: Nagybátyám fényképe talán megidézi a korai kilencvenes évek Keletijét, mikor a tájékoztatás még táblág s kapusok segítségével történt, s nem voltak még fedezőjelzők a csonkák végén (lévén akkortájt még alakjezős Fiktov- Keleti, mint az köztudott). A járműpark ránézésre nem változott sokat. Csak a Bükköndi gyors azóta már nem böbézik. S még nem jött néhanapján egy-két gyors cickánnyal.
VIII.: Utunk Ürgészig tartott, a felnőttek az Állomás téri presszóban forraltboroztak, mi valami teának csúfolt forróvizet kaptunk. Ha a fagy nem is enyhült, de a havazás elállt. Ezelőtt persze még nem lehetett kihagyni, amint kitérőzve kihalad a szilisgyors.
IX.: Ürgészvárának romjaitól tiszta légkör esetén könnyedén el lehet látni Sinafásig. De mi az a gőzpamacs? Biztosan nem gőzmozdony, hiszen láttam, hogy a sínek felett végig ott a póráz, s annyit már tudtam, hogy a gőzös azt nem szereti. Mindegy, valamiért bácsiinknak nagy nyugtalanságot okozott. Nem tudták eldönteni, hova is volna érdemes kisétálniuk. De miért is?
X.: Végül is a volt Reptér oldalábal állapodtak meg. Minket lenhagytak a forgalmi irodában. Mint holmi podgyászt... (Nagybátyám képén mi, mint két vasutas. Imre fején a sapka s a felnőt egyenruha (nó jó, csak a zubbony), kezemben a tárcsa) A forgalistabácsi kedves volt, mindkettőnknek adott teát, majd miután az asztalába épített mindenféle lámpák egyike végképp elhalványodott, s megszóllalt egy csengő, szólt hogy menjünk ki vele. Ekkor csapott meg a mozdony szele. Merthogy V52-010 robogott át hatvannal az állomás második vágányán, egy könnyebb tehrvonattal.
IX.: Ürgész állomás második vágányán tehervonat halad (V52-010), Éol Ervin nagybátyám fényképén. A gép orra előtt ott vagyok, mellettem Imre, nomeg a forgalmista. (Jó szem kell hozzá, az kétségtelen...)
X.: Ürgészen azután vártunk egy személyvonatot. Az, villamosított pályán teljesen logikusan- egy dupla piroska volt, tíz kocsival. Fór fele útközben kérdésemre (most akkor az milyen mozdony volt, mert annyit én is tudok, hogy a gőzös füstöl, s füstje igen illatos) Branhauber Miklós bácsi (Imre nagyapja) elmesélte, hogy van szeneskályha, s van villanybojler. Utóbbi gőzös a villanybojlerek családjába tartozik, s áramszedője van, mint egy rendes villanymozdonynak illik- nézzem majd meg. XI.: Fór állomás, itt ismételten vártuk a Hruscsov bácsit (mert mint megtudtam, így hívják). Az időt addig is a hellyi vendéglőben mulattuk, illetve kilátogattunk a
XII.: kisvasúti végálllomáshoz. Itt azonban nem volt gőzös (picit lelohasztott- mi az, hogy karácsonykor nem gőzös viszi a kisvonatot? Mért az a csúnya piros mozdonyka? (értsd ezalatt az Mk49-et). Hiszen még a nagyvonatot is gőzös viszi hacsak villanygőzös is. A meseszépség megcsúfításának éreztem.
XIII.: Akkoriban nem értettem, a bácsik miért is akarták mindenképpen ezzel vízdaruval az előtérben lekapni V52-010-et? Azóta persze már hallottam V52-003 (ex 520,052) 89 júliusi balesetéről (a bojlervasút fekete pénteke) (a Gáz-oil egyik fő motívuma ez...). A kép készítése után kiderült, Hruscsovbácsi vagy negyed óráig Fór álomás vendégszeretetét fogja élvezni.
XIV.: késett Balassy exspress halad kifele Fór állomásáról. V63-041 viszi (mázlista, ha nem késnek egy órát a futópróbájával...), de máskor álítólag vitte V52-es is
XV.: Állítólag? Ex Balassy Menyétvár Bebekkút után a viadukton, V52-007 a vonóerő. Igaz, csak Géc-Héthegyig vitte, ott már átvette egy szili (Mudzsákegyházon fekvemaradt a gigant). De ez egy '90 nyári kép.
XVI.: Azért eddig az ívig kigyalogolni sem lehetett könnyű a térdig érő hóban (plussz, amit az ekemenetek leszórtak). Előbb Fiktovra a fentnevezett gyors,
XVII.: majd később Fór irányából Hruscsovbácsi tiszteleg nagybátyám objektíve előtt.
Siettek is vissza. Szegények, csupa víz, jég, hó voltak, mi meg a főnökiben szürcsöltük a gőzölgő teát (víz hármaspontja...). Persze, a bácsik is kaptak, amint visszatértek. Ők visszatértek, de a piroskák nem. (Péterivarsány elküldte inkább az egyiket Kunfafele, Merthogy arra fekvemaradt egy kettősböbe, a másikat meg Sehénynek, rendes fordába.). Helyettük kapott a külső harmincas egy átokfiátot, két Bh-val. 5 Bx helyet! (No jó, az első három kocsit továbi kettő követte...)
XVIII.: Bavill 501 Fór hármon, megete két Bh.
XIX.: Fentiek Morvabóly külsőn. Ez a forgalmi kitérő hangulat kissé a Baltont juttatja eszembe...
XX.: Bavill 502, Valahol Morvabóly Görgey utcáján. Ezeket is a paréjról (ezer bocsánat- szabadtéri járműkiállításról halászták elő, s tették provizórikusan újra "közlkedő"képessé. S hogy milyen volt bennük utazni? Mert persze meglett mondva, hogy illyennel sem fogok utazni sohamár. Enyhe tévedés. Épp csak tíz év...
XXI.: Egy újabb szilis gyors, a főutcán.
XXII.: S a V52-es újra tehervonattal.
A Görgey utcán persze volt játékbolt, s a kirakatában az elmaradhatatlan karácsonyi villanyvonatocska. Ah, mit is ér ez az igazihoz képest? Majd megint az elmaradhatatlan forró védőital következett, most az állomás előtti piacon. Aztán rendíthetetlen fagyosszentjeink a rendelkezővel folytatott tárgyalásaik után- melyek eredményeiképpen kiderült, hogy Sinafáson a gyors előzni fogja a terhet s oda még épp kiérünk a személlyel,- megvártuk az első személyt.
XXIII.: Az első átokfiat előbb Morvabóly,
XXIV.: majd Sinafás második vágányán.
XXV.: Itt nem volt kegyelem, mi is fagyosszentekké lettünk avatva, míg az országút sorompójánál lekaptuk előbb az első,
XXVI, majd tól a második átokfiatot.
Ekkor szólt a forgalmi szolgálattevő (a hangoson!), hogy ne aggódjunk, a gyors vagy harminc percet késik. De erről nem kell tudni, a terhet majd így is megfogják nekünk. Így tovább törvén utonkat a hóban (no jó, inkább a műúton mentünk) kijutottunk egy szép nyagy ívhez, a semmi közepén. Különösebb látnivaló nem volt, csak úgy jó fél kilóméterre egy algút.
XXVII.: Alagút, ha mondom. Most épp egy gőzfelhő száll ki belőle,
XXVIII.: majd V52-010.
XXIX.: Ezt hívnák úgy hogy fotószerencse? Egy teher el, egy ikarusz meg közeleg...
XXX.: A fotós igazi szerencséje. Kisvártatva újabb ikarusz, állomás fele!
XXXI.: És lőn. Sinafás állomás harmadik vágányán ott gőzöl V52-010. Vár (tessék megnézni, tényleg látszik Ürgészvára),
XXXII.: vár.
XXXIII.: és csak vár. Addig legalább egy gyors csoportfotó a gőzössel (hála a váltókezelőnek...),
XXXIV.: Életem első (s sokáig utolsó) vonatos képe. Olyan is. Balszélen nagybátyám, középütt Baranhauber Miklós, jobbszéllt Branhauber Károly.
XXXV.: A két kis masiniszta... Aki mégegyszer megkérdezi, hogy egy villanygépen mit keres a szeneslapát... (tokomoh)
XXXVI.: És megérkezett a késett gyors, doppel-giganttal (V63-015, V63-037). Az első kocsi igazgatósági termeskocsi, úgy tessék nézni a képet, hogy a Cseperkei tavi kormányüdülőhöz rendszeresen közlekedő kormányzati különvonatokba is be szokták sorozni! (Igazándiból Péterivarsány Árpádfalu- Margitfalu deltájának egyetlen rendszeres látogatója. Meg néhanapján egy-kettő teher.
Az út innentől egy szokásos vonatút volt (az átlagosnál több Vb-vel), s végre eljutottam a legendás Lóvárra (merthogy a vonatok vagy Lóvárból érkeztek, vagy Lóvárig közlekedtek...). Az állomás
XXXVII.: feldíszítve fogadta az érkezőket (igaz, volt egypár gyásszalalag is).
A melegítőt itt az állomáson mérték a megjelenteknek, s az állomás előtti téren még nem volt villamos. Arra még vagy egy évet kellett várni.
XXXVIII.: Bácsikám valamit már tudhatott, mikor elkészítete ezt a képet a karácsonyelőtti Állomás térről. Mint már mondtam, villamosnak se híre, se hamva.
XXXIX.: De csitt, Hruscsovbácsi jön. Lóvár terhen lejár a vonatjáról,
XXXX.: legelőbb is megáll a megjelente előtt, majd okos bácsik szónokolni kezdenek... (annyira nem is. Állítólag az akkori vezérigazgató csak annyit mondott, hogy egyik szem sír, a másik meg nevet...)
XXXXI.: De addig is, Ukránamáliából érkezik egy újabb teher,
XXXXII.: Valamiért személy-négyen leakad a gépe-
XXXXIII.: S rájár a teheren állóra. (Nem a lóvári ál-lóra gondolok, minek legendájából eredeztetik Krahács megye székhelyének nevét...).
XXXXIV.: Ukrán gép teherrel el, el!
XXXXV.: Gigant teherre fel, teherre fel (V63-037, ki idáig előfogatolta a gyorsot)!
XXXXVI.: Az utolsó előtti pillanat. Az állomásfőnök! (Tessék megfigyelni a karszallagot!) sárga zászlóval megindul a gép fele.
XXXXVII.: Villanybojler "szerkocsi" (trafó, s szellőzője...) felől. Gigantikus látvány. Háttérben gigant, az utód.
XXXXVIII.: Az utolsó Magyaramáliai gőzös felénk közeledve kihúz a fűtőház előtti csonkára.
XXXXIX.: Utolsó gőzölés
L.: Búcsúsíp...
LI.: Szedőt le!
Majd az állomási s szakszolgálati dolgozók, kijáratván a gigant terhét, gyorsan szakaszolták az állomást, elbontották a csonkát a hálózattal összaekötő felsővezetékket, s csupán egy két oszlopnyit hagyak meg, közvetlenül a gép felett.
LII.: A fűtőház dolgozói álltal elhelyezett réztábla: "V52-010 1991 DEC.23-i leállításával a MAÁV hálózatán végetért a gőzöskorszak." Ezután már csak tartalék vízmelegítőként dolgoztatták. Csak taralék, hiszen F52-04-nek (sokkal) jobb a kazánja, mint F52-10-nek.
Végetért. S elkezdődött vele VB-korszakom.
VÉGE! |