Ulámbátor fényei már látszanak, avagy mit csinál négy volt gyermekvasutas a Gyermekvasút napján

A VBclub már jó rég célul tűzte ki maga elé a bezárandó mellékvonalak bejárását. Elég rég kezdődött.. Először csak ellátogattunk ide-oda /Kál – Kápolna-Kisterenye/ aztán volt utolsó napozás (Kecskemét-Fülöpszállás-Kiskőrös-Kalocsa-(busz)Dunapataj-Kunszentmiklós – Tass) , majd szépen dolgoztuk fel őket, például elmentünk, és beutaztuk az egész Kecskeméti kisvasutat /Törökfái-Kecskemétet kihagyva, mert arra már jártunk/. Aztán az idei 500+ alkalmával a Mezőhegyes-Battonya és a mindnyájunk szive csücske, Kisszénás-Kondoros is terítékre került.

Egyszer pedig rájöttünk, bezárandó mellékvonal nem csak Budapesttől egy nap alatt bejárható helyen van, hanem távolabb is. Például Baranyában, sőt három is! Akkor pedig Pécsen alszunk. Bizonyos okok miatt eltolódott márciusból áprilisba, de lementünk! 2008. 04. 11, péntek délután, iskola után, 8006-os pécsi gyors. Dani és Józsi Érd-felsőn szállt fel. Együtt a csapat! Az út jól telt először poggyásztérben, aztán az első kocsiban. Kelenföld, a szokásos Nohab, Pusztaszabolcs, flirt-ek/ök, ki, hogy szereti. Dácsia, gigant ( a vezére fehér kesztyűt viselt, vele hazafelé is találkoztunk), szili, /3000-es is/, KIAG, majd végül végre megpillantottuk azt, amire már régóta vártunk, egy szentlőrinci vonattalálkozás alkalmával; egy md-vonat.
Csak egy szépséghibája volt a dolognak, a vonatot a leghátsó vágányra hozták be, a gazba, egy mini peron mellé, de láttuk! Hát tovább, őrült /a szó legnemesebb értelmében/ vezér villogott mindenfelé, majd megérkezés Pécsre.
Itt még csak sejtettük, lakhelyünk a jól ismert pécsi magasház (nem=szellemházJ ), de ennél sokkal több volt. Először is regisztráció. A néni nagyon kedves, 2700Ft+350Ft idegenforgalmi adó, ami ez egész épületben +200Ft-nak volt feltüntetve, 150 zsebbe?
Lakhelyünk, a hetedik emeleten található, a sarokban, a 700-as, kiváló rálátás Pécs Bp. felöli bejáratára. /ha valaki ellátogatna ide, 00-ra végződő szobát kérjen, gyönyörő a kilátás, az  állomásra, 90fokban! Úgyhogy elmaradhatatlan fotók, például a leó fűtőgépről, ha már Leó neve napja van.
Induljunk várost nézni! Tehát megyünk kaját venni a helyi árkádba. Itt Józsi majdnem lefejezett hidegvérrel két embert a kivágódó ajtóval, majd ennivaló után néztünk a spárban.
Ekkor már rég be volt sötétedve, de menni kell, mert holnap nem lesz időnk körüljárni a városban. Mit is nézzünk meg először? Persze hogy a régi pécsi villamos nyomvonalát. Nyomokat kerestünk a létezésére, majd továbbálltunk. Felfordultunk egy mellékutcán, mármint dombnak indultunk, itt rablótámadás szimulálása, majd futók elől való menekülés, s végül egy mellékutcában pihentünk meg. Ugyebár péntek este volt, vége az iskolának, a szemben lévő intézmény második emeletén diszkó van, szól a „Cotton eye Joe”, sejtettük, ma sok helyen lehet ilyen parti. De ekkor még nemi s gondoltuk, mi vár ránk nem is sokkal később. Továbbhaladtunk a dzsámi mögött, el a bányamúzeum mellet /ahol ugyebár a pincében bányamozdonyok is találhatók/, majd, aki ismeri Pécset, az tudja, következik egy nagy park, a pécsi bazilika előtt. Itt hatalmas meglepetés fogadott bennünket. Nos ebben a parkban van vagy húsz pad. Minden padon ült vagy 3-5 diák, és ittak. Mindent, sört, bort, likőrt, és néha egy-egy üvöltéssel nyugtázták megjelenésünk. Egy szemüveges fiú kivált a fák árnyékából, és elindult felénk. Mi meg csak mentünk tovább. Megállt mellettünk, és így szólt, kezét intésre emelve:

-Sziasztok, Zsolti vagyok.
Mi valami elfojtott ’heló’-t nyögtünk, majd továbbálltunk. Zsolti meg feltette a kérdést utánunk szólva, kissé szomorúan:

-Nekem mér’ nem köszöntök?! -Majd továbbállt a dóm és a többiek felé.
Mi is továbbálltunk. Útközben egy patika ablakában megpillantottunk egy érdekes mini-óriáskereket, ami a gyógyítás történelmi fejlődését volt hivatott bemutatni, bár elég viccesre sikeredett.

Hazaértünk. Fent Gábor elmutatott az állomáson túlra:

-Uránváros fényei már látszanak!

-Ulámbátor fényei már látszanak? -kérdeztem /tényleg ilyen magasan lennénk?/

 Egyébként, ha valaki kíváncsi az állomás másik végére is, az a WC ablakából kinézhet… Jó sokáig fennmaradtunk, pedig másnap korán kellet kelni, és hatalmas megpróbáltatások is vártak ránk.
Vonatunk 7:10-kor megy Pécsváradra. Az egyen az öthármas V43-3333 áll, a hármon md, a mienk pedig szóló bz, asszem az ötön. 7:54-re rendesen megérkeztünk. A busz „Pécsvárad, kollégium”-tól megy, de hol a kollégium? Te jó ég, mekkora hely ez a Pécsvárad! Végül is kiderült a kollégium az állomás mögött kezdődő utca végén van, az állomástól egy sarokra.
Van még vagy félóra, fotó az elhaladó bz-ről, majd, na kitaláljátok már? Hát persze, bolt.
A buszunk szerencsére IK415 volt, az út Mohácsig 35 km, ezek a jó hírek, a többi lassan jön.

Elindultunk, átjáró a már felhagyott Pécsvárad-Bátaszék vonalszakaszon, majd nekivágunk az ország útjainak. Nem megyünk túl gyorsan, de 35km akkor is hamar megvan. Nos ami 35km lett volna az egyenes úton, az volt vagy 50, mert a busz 3 kis nyeles településre is bement, ami igazán megnövelte a menetidőt. A másik tényező pedig az út minősége volt. Hosszasan zötyögtünk, hol azért mert a lejtős úton fékezni kell, hol azért mert lejtőn fölfelé ugyebár lassabb a busz. Végmentünk egy makadám úton is, oda-vissza, eközben pedig az eső elkezdett esni odakint, kis idő elteltével idebent is… ugyanis a lámpa rögzítése nem volt tökéletes, egy csavar helyén csöpögött be a friss víz.
Így értünk be Mohácsra, egy jó egy-másfél órás út után. Persze az eső az esett. Gondoltuk megálló lesz az állomás mellet is, ezért nem izgultunk. Nos abban a megállóban a busz nem állt meg, mert nem jelzett senki, mi sem láttuk a vágányokat, de mikor átmentünk rajtuk, egyből jeleztünk, és elkezdtük számolni a métereket. Jó sokára álltunk meg. Az eső pedig csak esett. Jó hosszas gyaloglás után megérkeztünk az állomásra, ahol legnagyobb örömünkre egy md fogadott bennünket. A 11:28-as pécsi személy. Gyorsan egy fotó a szép virágokkal. Mikor beléptem a ránézésre alig vizes fűbe, úgy éreztem, hogy a délelőtt folyamán leesett összes vízmennyiség ezen a négyzetméteren helyezkedik el, és most a cipőmbe akar menni. Ez hellyel-közzel sikerült is neki.

Megvettük a jegyeket, Gábor elővételben 2018-ra, de türelmetlen lévén még aznap leutazta. Volt egy kis időnk megnéztük hát az md-t. Kívül-belül. A jellemző körablakokat, a vészfékeket, az ajtókat, a kerekeket, a kék lámpát, amit poggyászrakodásnál használtak, a többujjnyi rozsdalyukakat, és a Btx vezérállását az előbbieken keresztül… persze eközben is esett az eső…Beülünk és megreggelizünk, negyed tizenkettőkor. Az éségtől remeg kezünk, nem csoda, hogy kifolyik a kecsöp, de feltöröljük, és eszünk tovább, kell az energia megpróbáltatásainkhoz.

Elindultunk, az md védjegyének számító hatalmas füstfelhővel. Az eső ugye esett, persze ezt meglehetett állapítani az ablak körül meg az itt-ott beszivárgó víztengerről is. Villányban 3-as vonattalálkozás, a Magyarbólyból érkező személy remot dácsia + Bzx volt, a Pécsről jövő pedig Bzmot + 2Bzx, tehát szerencsénk volt az md-vel. Pécsbánya-Rendezőn kereszteztünk egy csörgős nemzetközi gyorssal, majd kihaladás közben láttuk a mecseki szénbanyák III-at.

Tehát megérkeztünk Pécsre. Van négy óránk a komlói indulásig. Végül is úgy alakult, hogy az első busszal elmentünk komlóra, pedig volt vagy 5-6 másik. Kifogtunk egy jó öreg 260-ast, a vezető meg húzta neki, mert ezzel még lehet. A régi Ikarus egy elöl lévő régi lámpájában állt a víz, és csöpögött, úgyhogy aki alatta ült megázott, mert az eső csak esett odakint. 

Megérkeztünk Komlóra még mindig vagy 3ésfél óránk van, tehát irány a helyi TECSO. Chips és innivaló kerül kosarunkba. Visszatérés szakadó esőben –ugyebár- az állomásra, még vagy 2ésfél óra a vonat érkezéséig és 3 az indulásig. Kint hideg van a perontető alatt, a váróteremben meleg, viszont büdös, a helyi /váróterembeli/ lakosoknak köszönhetően. Kint is vannak csövesek, de legalább nem érezzük a szagukat, a hideghez meg már hozzászoktunk. Társaságunk is akad, néhány beteg galamb, akik nem szeretik a TECSO-s csipszet. Időnk bőven akad, a galambokat figyeljük, egy férfiasabb példány mindenáron a legbetegebb, legundorítóbb galamblánnyal akar családot alapítani, a hülyéje. Azért mégis hideg van. A jófajta Opi által beszerzett indiai /idézem: Gyermekektól távol tartandó!/ gyufából meg akad, úgyhogy összeszedjük az állomás összes papírszemetét, a galambok által otthagyott csipszet, és a fölösleges zsebkendőket, majd előkerül két Tóth Árpád kötet, a költészet napja alkalmából becsomagolva ugyebár. Végül ez utóbbi kettő nélkül, de a tűz elkészült. Miközben dobáljuk rá a gyufákat, átéljük e kis gyufaárus lány helyzetét. Mozgolódás kezdődik, a tűz is kialszik, a bakter kimegy a „toronyba”, záródik a sorompó. Kis idő elteltével befut vonatunk egy Bz, nem is akármilyen egy békéscsabai IP. Ennyi. Fél óra semmittevés következik, a pénztár nem nyit ki, a kinti csöves ismerőseink még mindig el-eltűnnek az állomás mögött, hogy aztán visszajöjjenek. Ja, és persze eközben még mindig esik. Tehát már elég régóta Sz*rrá vagyunk ázva. Na végre a pénztár kinyit, 200km-es jegyet kapunk, kéregjegyet!, és beülhetünk az IP-be. Sietnünk kell, mert kevés négyes páholy van. Sikerült, elindulunk, és a fűtés is dübörög, csodaszép. Azon gondolkodunk, hogy hívják az IP vezérlőt. Utunk alatt megfigyeltük, hogy a motorkocsi felújításából a mellékhelyiség mintha kimaradt volna, rádobtak pár burkolólapot az oldalára, de mindenmásban úgy maradt, ahogy volt.
Godisán szállunk le. C56 áll az állomás mögött. Lepakolunk a váróteremben, de az hideg, kimegyünk. Az eső mintha alábbhagyott volna. Szombathelyi gyors jön és megy, majd érkezik kétkocsis (halberstadtik) személyvonatunk szilivel. Az ilyen vonatok vezérei húzni szokták, ez most kivételes alkalom, alig vánszorgunk. Útközben laza PFT-sekkel találkozunk, meg giganttal, meg 3000-es szilivel. Sárbogárdon szállunk át a Komló-Budapest személyvonatozásunk utolsó szerelvényére, ami Bp-kből áll, szilivel, a 4021-es vonat, 21:38 Déli.

Itt végre a fűtés oldalt fut, ezért ki lehet teregetni a vizes cipőket, a szoknit lábamon szárítom. Ezúton szeretnék elnézést kérni a velem egy légtérben utazóktól, de vészhelyzet volt. Pusztaszabolcson meghallgattuk az egyedi hangost, amely azt is bemondja, milyen vonat halad át.

Gábor Kelenföldről ment haza, Józsiért meg Daniért jöttek, ők engem is hazahoztak. Végül is bátran kijelenthetjük, hogy egy-két dologtól eltekintve mindenki jó érezte magát, és hogy még lesz hasonló túra.